Wu-Tang Clan - Enter the Wu-Tang (36 Chambers)






1993 varázslatos év volt: éppen ekkor jelent meg a "Bizarre Ride II the Pharcyde" című Pharcyde-lemez, Dr. Dre jóvoltából érkezett a "The Chronic", KRS-One pedig kiadta klasszikus "Return of the Boom Bap" albumát. Úgy tűnt, a Run-DMC is visszanyerte népszerűségét a "Down With the King"-gel. És hirtelen az egész rap-világot a fejére állította mindössze egy időtlen, egetrengető lemez.

Manapság annyira ismert a Wu-Tang Clan neve, hogy talán még a nagyapád is Wu-Tanges boxeralsót hord, azonban első kislemezük, a "Protect Ya Neck" megjelenése hidegzuhanyként érte a hallgatóságot. Az ellenzők kételkedtek és panaszkodtak, hogy a dalok nem profi hangzásúak, olyan az egész, mint egy demo-felvétel, és egyáltalán kik ezek a kung-fu filmes hangmintákkal? Nem vették észre a lényeget, talán még mindig a fejüket vakarják, miért is lett sikeres a Klán.

Az alapító tagok, Prince Rakeem (RZA) és Genius (GZA) már ismerik ezt a helyzetet. Mindketten kaptak már lemezszerződést és adtak ki színes-szagos, kimunkált rapzenét, ami aztán eltűnt a süllyesztőben. Biztosan ők sem értették, miért. Lehet, hogy megelőzték a kor ízlését, de tudtak változtatni a stílusukon, mire összeállt a Wu-Tang Clan. A Wu előtti dalok meghallgatása után az az érzés marad az emberben, hogy volt bennük tehetség, de az, hogy efféle kifakított rapben kellett megnyilvánulniuk, korlátozta az alkotókészségüket.

De visszatérve az elejére, felismerték: az egyetlen út a sikerhez a nyersesség. Fiatalkoruk harcművészeti filmjeiből merítettek ehhez. Ezek a filmek természetesen tartalmaznak némi komikumot hibásan fordított szövegükkel és szegényes szinkronjukkal, azonban tehetséges atlétákat láthatunk bennük, amint elképesztő bemutatót tartanak erejükből és ügyességükből. Ezáltal a Wu-Tang hangzásának tökéletes táptalaja lettek - a felületes szemlélő számára látszólag értéktelen anyaggá, amely a figyelmes és bölcs szemlélő számára feltárja mélyének rejtett szépségeit.

A durvaságuk hódított. Az érdességük szép volt. Bár lehet, hogy nem így tervezték, ez volt az országos szintű meglepetést okozó "Enter the Wu-Tang: 36 Chambers" hatása. Az erő azonnal megragadta a közönség fantáziáját - a harcosok klánjának sokszínű stílusa bármelyik irányból támadhatott. Persze születtek kedvencek is - a beszédes GZA, a részeg Ol' Dirty Bastard, a csábítóan nyers Method Man, és így tovább. Ami igazán hatásos volt, az a mód, ahogyan kiegészítették egymást. A gestalt-elmélet tökéletes megnyilvánulása: az egész több, mint az egyes részek (itt: rapperek) összessége.

A 12 dal - félrevezető módon - mai mércével rövid albumot sejtet, ami ezzel szemben majdnem egy óra hosszú. Mindössze egyetlen közjáték kapott helyet itt és ez sem önálló számozás alatt: a "Can it Be All So Simple" végéhez ragasztották oda. A lemez bevezetőjétől kezdve érzékelhető a hangsúly: "Do you think your Wu-Tang sword can defeat me?" - szól a hangminta, a banda pedig kihívással (és egyben fenyegetéssel) válaszol: itt a "Bring Da Ruckus". A háttérben szóló ijesztő siránkozást gyorsan felváltja a sötét hangulatú zongora-alap és az egészet összefogó ujj-csettintések. A fenyegető hangzású dalnál is több erőt sugároz GZA: "My Wu-Tang slang is MAD FUCKIN' DANGEROUS, and more deadly than the stroke of an axe." Huhh. Ha még nem hallottad ezt a halálos verselést, lesd meg a harmadik strófát Inspectah Decktől:

"I rip it hardcore, like porno-flick bitches
I roll with groups of ghetto bastards with biscuits
Check it, my method on the microphone's bangin'
Wu-Tang slang'll leave your headpiece hangin'
Bust this, I'm kickin' like Segall, Out for Justice
The roughness, yes, the rudeness, ruckus
Redrum, I verbally assault with the tongue
Murder one, my style shot ya knot like a stun-gun"

Ez az, amiért mindenki megőrült - szókimondó rapperek csapata dalokat darabokra metsző, borotvaéles stílussal. RZA hozta a műfaj legmocskosabb ütemeit, a Klán többi tagja pedig felzabálta őket. Újra és újra gyöngyszemekbe ütközünk: ott a nyers és hangos "Shame on a Nigga" Ol' Dirty Bastarddel, GZA géniuszának brutális megnyilvánulása, a "Clan in Da Front" és a sokszereplős, halálos "Wu-Tang: 7th Chamber", ahol mintha mindegyik tag próbálná felülmúlni a többit - bár Method Man "I be that insane nigga from the psycho ward; I'm on the TRIGGAH, plus I got the Wu-Tang sword" sorai maradnak a leginkább emlékezetesek.

A lemez kiállja az idő próbáját, mivel forradalmian újszerű volt a zenéje, a képei élettel teliek és erősek, a szövegelők pedig tényleg lázba jöttek attól a lehetőségtől, hogy először bizonyíthatnak a rap színpadán. Mindent beleadtak és így olyan lemezt jelentettek meg, ami kiváló dalokat hordozott: "Da Mystery of Chessboxin'", "Method Man", valamint a "C.R.E.A.M." és a "Protect Ya Neck" hip-hop klasszikusok. Korábban nem látott számú kislemezt és videoklippet kötöttek egyetlen lemezhez, és mindegyik kereskedelmi szempontból is sikeres volt. A nagylemez annyira bejött, hogy a tagok számára saját lemezek kiadását tette lehetővé és így mindegyik tagtól remekművekhez juthattunk hozzá az utóbbi évtizedben. (Kivétel Masta Killa - hol a lemezed?)

Az egyetlen dolog, amit fel lehet hozni annak érdekében, hogy kiegyensúlyozott legyen ez az értékelés: a "Tearz" csak... jó volt. Mindössze annyi volt vele a baj, hogy nem volt annyira remek, mint a többi dal, bár igenis JÓ. Az utána következő "Wu-Tang: 7th Chamber - Part II"-ra nem lett volna szükség, bár az új változat a komolyabb basszussal is egész kellemes. A lemez nemcsak azt mutatja be, mi vitte a Wu-Tang Clant a nagyságig, hanem azt is, hogy már a kezdeteknél, a kiugráskor is nagyszerűek voltak. Az album lassan kezdett, majd a szóbeszéd és a kislemezek folyamatos rádiós szereplése milliós példányszámig dobta fel az eladásokat, az elején kételkedők pedig elgondolkodhattak, mit rontottak el. A jópofák letűntek, a rosszfiúk feltűntek, a Klán pedig az arcodba vágta magával ragadó képi és szövegvilágát. A mérleg később visszalendült az ellenkező irányba Puff Daddy megérkezésével, azonban a Klán jelet hagyott és megváltoztatta a rap világát.