Method Man - Tical 2000 - Judgement Day





Mr. Meth tudja, hogyan kell váratni az embert, mi? Majdnem egy év telt el azóta, hogy először hallottuk, a boltokba kerül a "Judgement Day", és azóta csak nőtt a türelmetlenségünk.

És ennyi várakozás után egy túl hosszú, középszerű lemezt kapunk. Olyan, mint mikor egész évben várod a szalagavatódat, aztán nem azzal a limóval gurulsz oda, amire számítottál, hanem egy leharcolt, barna Datsun B210-essel.

A lemez bevezetőjeként a "Dick Clark's New Years Rockin' Eve" paródiáját hallhatjuk, de persze - mivel ez a Judgment Day - valami más történik, mikor leesik a labda. A megvalósítás aranyos, de nem túl eredeti. Mindegy, ez csak a bevezetés, térjünk rá a dalokra.

Az első dumálós szám után a "Cradle Rock" hatol a hallójáratainkba. A refrén előtt Meth mellett egy női hangot is hallok, mintha a Deadly Venomz egyik tagjáé lenne. Megnézem a borítót, Left Eye az. Left Eye? Mi a fene? Mindegy, a zene egész kiváló, Meth pedig jó formáját hozza. Csak az rontja el, hogy az utolsó perc Left Eye semmiről sem szóló szövegelésével telik el.

A következő a "Sweet Love" a szabálytalan ütemeivel. Bólogatni kezdek, meglesem a borítót. Cappadonna alkotása. Leesik az állam. Nem lehet, hogy ez a dal jó legyen, ha Cappa rappel benne. Meth interjűkban állandóan a Wu legrosszabb rapperének nevezi magát, de ha eltérhetek egy pillanatra a tárgytól, nem is sejtheti, mennyire rettenetes Cappadonna. Rendben, vissza az értékeléshez. Meth és pártfogoltja, Streetlife majdnem megmentik a dalt, de ugyanaz a gond ezzel is, mint a lemez többi részével: túl sok egy nem annyira jó anyagból.

Streetlife később sikerre éhesként tűnik fel, akire érdemes lesz figyelni a jövőben, és szinte túlszárnyalja Method Mant a "Suspect Chin"-ben és a "Snuffed Out"-ban (egy 2 perces saját dalban, ami túl hirtelen ér véget), illetve szinte minden számban, amibe Meth bevette őt.

A "Spazzola" az album egyik gyöngyszeme, ismétlődő zongora-betéttel (ami úgy látszik, sosem hiányozhat a hip-hopból), őrült ütemmel és az egyetlen Rebel INS mesteri szövegeivel (a dal producere is ő volt). Klasszikus Wu-szám, egyre jobban vágyom a régóta várt Inspectah Deck-szólólemezre.

Azonban az a két dal, ami komolyan megfogott, Erick Sermon szerzeménye: a "Step By Step" és a "Big Dogs". Olyan, mintha Erick a legjobb ütemeit Meth és Red számára tartogatná, Meth pedig ezekhez hozná a legjobb rímeit. Visszaidézhetném a szöveget, de mindannyian tudjátok, hogy nem az számít, mit mond Meth, hanem ahogyan mondja. Mikor a Run DMC 1998-as változata kezdi szétszakítani a kereteit a "Big Dogs" alatt, szinte már hangosan gondolkodni kezdesz, Meth jó bandában szerepel-e.

És aztán következik a kötelező rádióbarát dal, a "Break Ups 2 Make Ups". Lényegében az előző lemezen szereplő "All I Need" folytatása: Meth mesél a nőkről, akikre időt szánt és törődött velük, ők pedig megpróbálták átejteni. Nem jól végződik a "You're all that I need I'll be there for you, You keep it real with me I keep it real with you". Tudod, hogy a rádióban végzi, mikor látod, hogy a Trackmasters készítette az alapokat hozzá. Poke és Tone azt a fajta gitáros zenét veszik elő, amit Nasnál hallottunk a "The Message" alatt, hasonló sikeres eredménnyel: tudod, hogy ez a Trackmasters műve, de ott rohadj meg, ha nem bír azonnal táncra. És ha már mindenféleképpen kell egy R&B-énekes a refrénhez, legalább D'Angelo az. (Tényleg, hol a te albumod, D? Fenébe... Mindegyik előadó várat minket...) Összefoglalva: remek.

Azonban van, ami eltántorít attól, hogy nyugodt szívvel ajánljam a lemezt: a tölteléke. Túl sok van belőle ("Retro Godfather", "Perfect World", "Party Crasher", "Play IV Keeps", "Killin Fields", és így tovább...) És túl sok az az 5 közjáték is, kivétel a Chris Rock-féle, ahol fanatikus tömeg előtt mutatja be Method Mant, elsorolva alternatív neveit: "AKA, Iron lung. AKA Mr. Hankey, AKA Donnie Brasco, AKA Heatmiser, AKA Velvet Jones". Meth persze szeretné, ha abbahagyná a hülyéskedést, ezért lelöveti az embereivel Christ.

Azonban ez a közjáték megfelelő összefoglalást ad arról, mi a gond az albummal. Meth a Wu-Tang Clan sztárja. Akarjuk, hogy jól teljesítsen. Ezzel szemben neki az tetszik, hogy szóhoz juttasson másokat (Chris Rock, Streetlife, Inspectah Deck) is maga mellett, csak a saját dalain és a Def Squaddal közös alkotásokban vállal hangsúlyos szerepet. Nyilvánvaló, hogy nem szereti a sztár státuszt. Nem szeret egyedül szerepelni (olvasd el pár interjúját). Csapatba tartozik, dalonként egyetlen MESTERI strófát hozva. Lehet, hogy sarat dobálnak rám érte, de azt hiszem, Meth meglenne újabb szólólemez nélkül. Nem mintha ez itt rossz lenne, de jobban kijön a tehetsége, amikor együttműködik valakivel (főleg Redmannel). Már két lehetősége is volt egyedül bizonyítani, és inkább nem néznék meg egy harmadik próbálkozást. Nem szeretném azt mondani, hogy Meth egyre rosszabb, de azt hiszem, erre kényszerülnék, ha kijönne a Tical 3. része.

Klasszikus Wu-lemezt hozhatott volna össze, ha elhagyja a dalok felét és a közjátékokat. Rendben van az anyag, de nem "rendben van" típusú dologra számítottam egy éven át.