Minden �j Wu-Tang-album megkapja a "legjobban v�rt" jelz�t, a Wu-rajong�k pedig vil�gszerte sz�molj�k a megjelen�sig h�tral�v� id�t. �gy �rezhetj�k, hogy k�ts�gbe vonhat� az eff�le felt�tlen h�s�g egy olyan egy�ttessel szemben, amely megk�rd�jelezhet� k�vetkezetess�ggel rendelkezik olyan k�z�pszer� lemezek ok�n, mint Cappadonn�t�l a "The Pillage" vagy Method Mant�l a "Tical 2000".

Ez�ttal azonban nem a t�megek elbut�t�sa a c�l: a Kl�n azon tagja, akit sem a sz�vegei, sem a hangja miatt nem szok�s jobban dics��teni a t�bbiekn�l, nemcsak saj�t elv�r�sait m�lta fel�l, hanem a Wu-Tang-lemezek n�ha monoton �sszess�g�n�l is jobb anyaggal j�tt el�. A "Supreme Clientele" megjelen�se kih�v�st jelent a Wu-k�zpont n�ps�ge sz�m�ra: egy kev�sb� jelent�s kl�ntag album�nak magasabb min�s�ge �ltal�noss�gban, a Kl�n szintj�n is magasabb min�s�get vonna maga ut�n. Mi�rt is ne lenne Ghostface albuma ugyanolyan j�, ha nem jobb, mint az elm�lt egy �v Wu-Tanges term�se? Ha k�pesek ilyen szint� anyaggal el��llni, akkor ez szab�ly lehetne, nem pedig kiv�tel.

De l�pj�nk tov�bb. Egyetlen nagyobb negat�vum van, amit mindenf�lek�ppen el kell mondanunk az albumr�l: folytatja a Wu-lemezek gyakran zavaros tartalomjegyz�k�t. Ez�rt mindegyik jellemzett daln�l jelezz�k, melyik sorsz�mmal szerepel val�j�ban a lemezen - l�sd: "Nutmeg" (No. 2). Annak ellen�re, hogy az eddig nem ismert Black Moes-Art a zeneszerz� itt, a hangz�s �s a st�lus szinte klasszikus Wu-Tangnek nevezhet�. A s�hajtoz� f�v�s r�sz, a szinte �szrevehetetlen basszus, a lass�t�sok mind hozz�ad�dnak a kiv�l� zenei �lm�nyhez. RZA vend�gszerepl�se (a mostanra m�r szinte szabadon felcser�lhet� Bobby Digital k�p�ben) a hab a tort�n.

A "Saturday Nite" (No. 4) ismer�sen hangozhat: az alapja ugyanaz (b�r gyorsabb temp�val), mint ami Pharoahe Monch "Mayor" dal�ban sz�lal meg. Szerencs�re nem agyonhaszn�lt alapr�l van sz�, �gy j�l m�k�dik itt is, f�leg, hogy Ghostface rappel�se jav�t hozza, hogy a rend�r�kr�l �s hamis v�djaikr�l mes�ljen. Ghost elbesz�l�k�nt a legjobb, �s sajnos pont akkor �r v�get a tragikusan r�vidre v�gott t�rt�net, amikor azt hinn�nk, megismerhetj�k a v�gkifejletet... tal�n nem is kell megismern�nk.

Ha nem ismer�s sz�modra az "Apollo Kids" (No. 6), akkor k�v�nom, �lj sok�ig. Ism�t �r�ln�k, ha RZA-nak k�sz�nhetn�m meg a Wu-szer�, odav�g�s �temet, de ez �jabb ismeretlen, bizonyos "Hassan" szerzem�nye. Vil�gos, hogy a v�ltozatoss�g kedv��rt figyelhettek az �joncokra, mivel t�nyleg �temes b�logat�sra �s csettint�sre b�r� �ggyel van dolgunk. A rejt�lyes Tony Stark olyan sz�vegekkel zavarja �ssze hallgat�it, mint a k�vetkez�: "This rap is like ziti, facin' me real TV, crest at high speed strawberry kiwi". Itt nem tehet�nk m�st, mint hogy vakarjuk a fej�nket �s nem jutunk semmire, mindezzel egy�tt a n�ta �s a rappel�s is t�l j� ahhoz, hogy ne feledkezz�nk bele az �lvezet�be.

Az album tov�bbi r�sz�n RZA-gy�ngyszemek sz�lnak, mint p�ld�ul a "Buck 50" ( No. 8 ) szt�r-v�logatottja, az intenz�v "Malcolm" (No. 15) vagy a dallamos "Child's Play" (No. 17). Az �joncok teljes�tm�nye felett �rzett meglep�d�s tov�bbra is tart, mert remekm�veket tesznek Ghost al�: ilyen Mathematics alkot�sa, a "Wu Banga 101" ( No. 18 ) �s Jose Reynoso dala, a "We Made It" (No. 12). Zenei szempontb�l mind�ssze a furcsa (b�r �sszess�g�ben nem elijeszt�) "Stroke of Death" (No. 13) okoz t�r�st a lemezen (�gy hangzik, mint mikor a magn�fej begy�ri a szalagot).

A l�nyeg, hogy hossz� id� �ta el�sz�r jelen kritika szerz�je nem sz�gyell vonakod�s n�lk�l aj�nlani egy Wu-Tang-lemezt. Hat�rozott fejl�d�s tapasztalhat� Ghostface els� lemez�hez k�pest zenei szempontb�l, b�r a sz�vegeket n�zve azonos szinten vannak. Ironikus, hogy itt nagyobb Ghostface m�sik �nj�nek, "Iron Man"-nek a jelenl�te, mint azonos c�m� lemez�n, �s jobban is m�k�dik. Az album �s az felvezet� kislemez, az "Apollo Kids" minden bizonnyal h�napokig nem ker�l ki a lej�tsz�kb�l �s aut�s r�di�kb�l.